Zombis tények

Szereplők: ChanYeol (EXO) Yoon (kitalált) 
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
4 hónapja, hogy széjjel foszlott a világ. 3, hogy a barátomat sehol sem találom. 2, hogy egy padláson gubbasztok, mivel tele van a földszint kóborló hentesekkel. Felzárkóztam a szüleim házának padlására. Sajnos már őket is elvitte a dögvész. Még mindig csak reménykedek benne, hogy nem csak én vagyok az egyetlen, aki túlélte. 
Leendő férjemet sehol sem találom, hiába indulok minden nap a keresésére. Ráadásul a legrosszabbkor keletkezett ez a világ. Terhességem alatt, alig bírtam menni, minden nap hányingerem volt, és amennyire éhes voltam, nem tudtam enni, mivel így is alig volt ételem. Mikor nagy nehezen megszültem az egyetlen fiamat, apja akarata szerint Taemin-nak neveztem el. Kérlek, add Isten, hogy emberek találjanak rám. 
Na, de ideje lenne, abba hagynom az írást. A könnyeim eláztatják a papírt és a sírásom idevonza a lényeket. 

Azzal leraktam a kiskönyvet, betakaróztam és megpróbáltam aludni. Bár nem sikerült. Zörejt hallottam a konyhából. Biztosan megint az egyik fertőzött mászkál lent. Nem bírtam nyugton lenni. Taeminnel mellettem, remegtem, akit magam mögé rejtettem, mivel még kisbaba, a sírása hangja idevonzaná őket. Hallottam, hogy a lépcsőhöz sétált, és bekopogott az ajtón. Kopogott? 
- Menjünk be, biztosan nincs itt senki. - hallottam meg egy hangot, ami nem morgott, tisztán érthetően beszélt.
Nem mertem megszólalni. Hallkan szuszogtam, míg betörték az ajtót és fegyverekkel figyelték meg a terepet.
- Ott mozog valami! BaekHyun, nézd meg!
Lassan felém sétált, fegyvert szegezve rám.
- Ember vagy?! - kiálltott rám.
- Még. - válaszoltam.
- Gyertek ide, ember.
Ahogy jobban megfigyeltem, ő BaekHyun volt, aki a régi EXO tagjaként volt ismert. Nem mertem a szememnek hinni. Ezek szerint...ő is itt lehet.
- Ho...hol van?!
- Ki?
- ChanYeol! Hol van?! Ugye nem ették meg a kóboról?!
- ChanYeol? Te...te lehetsz Yoon. Érdekes, hogy pont így kell téged megismernünk.
- Hol van?! - nyomatékosítottam.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baja, nem harapták meg, nem is ették meg.
- Akkor meg?
- Hú basszus! Menni Z-t leszedtem! Látni kellett volna! - hallottam ismerős hangját.
- Chan, ajándékunk van! - kiálltott Xiumin.

- Remélem nem megint egy Zombi csaj feje. - nevetett. Még mindig ugyan olyan humoros, mint volt.
- Emlékszel még Yoon-ra?
- Igen...miért kérded? Még szép, hogy emlékszem rá. Akkor vitte el a családját a dögvész. Kétlem, hogy élne még, a kicsinkel együtt.
- Tudtad, hogy terhes vagyok...? - kérdeztem hallkan, mire felfigyelt rám.
- Yoon!
- ChanYeol! - szaladtam karjaimba.
- El sem hiszem, tényleg te vagy?! - kezdtek potyogni könnyei, pont mint nekem. Életünkben másodszor csókolt meg olyan szenvedélyesen, mint ahogy most. - Hiányoztál! - motyogta ajkaimba. Majd elenged.
- Te is nekem...nagyon. Már keztem elhinni, hogy én vagyok az egyetlen, aki túlélte. Azt hittem, hogy egyedül fogok meghalni.
- Ilyet ne is mondj! - karolt át. Ennyi nap után végre boldog lehetek, hogy nem vagyok egyedül és ő itt van mellettem. - És mi van a babával? - nézett rám aggódó tekintettel.
Ekkor visszaléptem az ágyhoz, ahol az agyonra bebugolált kisfiúnkat fogtam kezemben. ChanYeol kezébe adtam, akinek a látványtól csak még több könny csurgott szeméből.
- Mi...mi a neve...? - szipogott.
- Park Taemin. A fiúnk.

Mosoly ült az arcára, ám a szeméből még mindig cseppek hullottak.
-...szia, Taemin...apu vagyok, ne félj tőlem, nem bántalak. - ekkor Tae elmosolyodott, és ChanYeol arcához nyújtóztatta kicsi kezeit. - Hehe...tudja ki vagyok...
- Persze, hogy tudja...! - húzódtam én is közel hozzájuk. ChanYeol egyik kezében megtartotta a kis Tae-t, majd megpuszilta egyik kezét.
- Szeretlek...Mind kettőtöket! - adott ismét egy csókot, majd ismét a babánk felé fordult és fülig érő mosolyával varázsolta el Taemin-t.       
- Megfoghatom? - jöttek oda a többiek is.
- Persze...- adta Chen kezébe a kisfiút.
- Milyen édes! - hallatta BaekHyun.
- Az, nagyon is! - mondta, Suho.
- Nem ér, én is kisbabát akarok! - nyafogott Kai.
- Mostantól, mi vagyunk a családja, együtt neveljük. - simította hátra közben ChanYeol a hajam. Majd megpuszilta homlokom.